Harminckilenc évvel ezelőtt professzorom azzal kezdte, hogy ő sem tudja, hogy az üzletemberképzésben mit lehet csinálni a gyakorlatokon. Az üzleti iskola más, mint az ember- és a transzformátor-karbantartás iskola. Mi nem gyakorlatoztathatjuk se a vér- és indukált feszültségmérést. Bólintottam és elfogadtam, hogy demonstrátori alamizsnáért 15 percig meséljek a feladatról, utána 15 percig vázolják fel a diákok modellt, és az utolsó harmadban húzzák rá a módszert. Kínosan múlt el a 45 perc. Azóta sem hallottam új receptet a 45 perc elherdálására.
A napokban nekiestem és ismét megpróbáltam. Most is nyomasztó volt. Semmilyen mutáció nem történt, ami növelte volna az életképtelennek tűnő egyed életképességét. Mégis valamilyen szerencsének köszönve életképes az üzleti iskola diákjait gyakorlatoztatni, valahogy reprodukálja magát. Ebből nem következik a hamarosan bekövetkező kihalás, de az sem, hogy örökkévalóságot jósolhatnék az üzleti iskolákban a gyakorlatoknak. Talán valaki majd egyszer elfogadja, hogy a „A törött tojásokból rántottát csinálj!” (Taleb)
