Talán igen, talán nem

A stratégiai gondolkodás „champion“-jai, azaz hívei, védelmezői

A Laphroaig whisky és apósod bodzapálinkája között nem az a különbség, hogy másképp rúgsz be tőle, csak az, hogy az előbbitől nem fáj másnap a fejed. Ne csináljunk olyasmit, amitől másnap fáj a fejünk! A legkönnyebb nem inni semmit, de akkor mitől leszel enyhén spicces? 

Egy-egy előadásom előtt rajzolgatok: 

  

Nincs olyan szereposztás, amiben mindenki főszereplő. Szeptember 6-án és 7-én ismét megpróbálok néhány embert rávenni arra, hogy a stratégiai gondolkodás „champion“-jai, azaz hívei, védelmezői legyenek a főszereplők. Kétségtelen, hogy a főszereplő nem tudja önmaga eljátszani a drámát, és sikere a többi szereplő kompetenciájától is függ. Megpróbálom megdumálni az innovatív háereseket, hogy ne féljen enyhén spiccesnek lenni, úgy, hogy másnap ne fájjon a feje.

Results: 2000 items

Azt hittem, okosabb leszek, ha megnézem az Encyclopedia Britannica-ban mit is jelent a „resource” szó. Beírtam hát a resource szót, majd meghökkenve láttam a keresés eredményét: Results: 2000 items. Feladtam. Maradok buta, továbbra sem tudom, hogy mit jelent. Teljesen mindegy, hogy azt nem tudom, mit jelent a fogalom vagy azt nem tudom, hányat tanuljak meg a kétezerből. Ha még azt is hozzáadom, hogy nem csak annyi van, ahányat az enciklopédia összegyűjtött... Talán a Google fordító megokosít? Az eredmény a következő: forrás, eszköz, készlet, találékonyság, menedék, mentsvár, leleményesség, kisegítő út, kisegítő mód, kiút, kisegítő eszköz. Ha ebből a felsorolásból kihagyom a „kisegítő mód” fordítást, aminek nincs értelme, akkor azt mondhatom, hogy ennyit tudnak a nyelvészek. 

Ha a vállalatban az emberekkel akarsz foglalkozni, akkor nincs nagy gondod, olvasd el  Dave Ulrich legfrissebb könyvét. „Valahogy mindig pontosan annyit ment előre, hogy követhető legyen.” – mondtam egy interjúban. A könyvet nem olvastam, de sejtem, hogy hasznosabb a műfaj több ezer szintén nem-olvasottjától. Azt akartam kifürkészni a Britannica-ból és a Google fordítóból, hogy mi a műfaj, de buta maradtam.

Az én stadionkultúrám

Egy lelkesítő szöveget olvastam a facebook-n. Nem volt mit elvenni belőle, viszont lehetett még hozzáadni. A szerző meg is tette. Végül ezt írtam hozzá: Talán a "stadion"-ból kivándorolnom nehéz. Barbár vagyok az új pályán. 

„Néhány szép sor önmagában aligha képes megváltoztatni a világot. Dante egész életműve nem volt elégséges ahhoz, hogy visszaállítsa a római császárok uralmát az itáliai városok felett.” (Umberto Eco) Persze, hogy néhány értelmes sor, nem fog kultúraváltást csinálni. Fél évszázaddal ezelőtt vasárnap délelőttönként nagybátyámmal alsóbb osztályú meccseket kezdtem nézni. Tavaly Zágrábban megnéztem a Real Madrid csapatát. Hosszú út volt a gyenge amatőröktől a briliáns profikig. Talán most már tudom, mit kell nézni a stadionokban. 

Handy a „Korunk ellentmondásai” c. fejezetben írja: „Ki lesz a mi, akihez kötődni akarunk? Vajon a minimalista, virtuális szervezet lesz az? Vagy a kertvárosok közösségei? Vagy az eltűnőfélben levő család? Egy személyes hálózat képes vajon a fentieket helyettesíteni?” Minél több legendánk lesz, annál zártabbak és nyitottabbak leszünk. Ez kötődés. Lehet, hogy a kötődés ellentmondásai hoznak valamit, amit még nem láthatunk. 

Talán, hamarosan megnézem élőben a Tour de France bicikliversenyt. Tetszik az új kultúra beharangozása. Az sem baj, ha elejében barbár leszek. Bevándorlásban van tapasztalatom. Nem zavar újra valahol barbárnak lenni. A bevándorló igyekszik „helyesen azt-mondani hogy tel-jes”, ő sohasem meri „hejesen aszondani, hogy tejjes” Hiperkorigálja magát, hátha… Terméseztessen a bevándorló, kerékpárversenyre fog bevándorolni a bringások közé. Amikor viccet mesél, akkor férfi nemi szervet fog mondani, és a mészárszékben sertéshúst kér, hagy lássa mindenki, hogy nem újonc. 

A prof-palánták tehetséggondozása

Hatodszor szerepelünk az AoM konferencián. Először 2007-ben vergődtünk be mi balkániak a nagyok közé, ez a philadelphiai konferencia volt a fordulópont. Azóta nyaggaszt a régi dilemma. Mi a vonzóbb? A nagyok között Amerikában mutogatni valamit, ami csak néhány holland korunkbeli kollégát érdekel vagy a berlini falnak ezen az oldalán maradva négyszáz MBA hallgatónak prédikálni? Azzal vígasztalom magam, hogy másként vonzóak.

Az idei AoM-on egy mellékvágányunk is lesz. Egy beszélgetés Davide Ravasival a 2013-as AoM-MOC dubrovniki workshopról. Ki kell alkudni néhány balkáni specifikumot.

1. Talán nem is jó mindenkinek, ha néhány bosnyák, horvát, magyar és szerb tehetséges prof-palánta megtanulja, miként kell írniuk ahhoz, hogy bekerülhessenek a nagy folyóiratokba.
2. Talán nem is tolakodnak az egyetemek a házigazda szerepéért.
3. Talán nem is tolakodnak a szponzorok a rendezvényen való bemutatkozás lehetőségért.

Semmi pánik, már utaztam egyet, néhányszor telefonáltam, munkaebédeken jókat ettem, íméleket váltottam, facebook-on lájkoltam és máris javult a workshop esélye. Úgy látom, hogy én vagyok az első szponzor. Én hiszek a fiataltehetségekben a berlini falnak ezen az oldalán is. Hiszek abban is, hogy az inasok találnak mestereket.

Nincsenek pikáns veszekedések

https://docs.google.com/uc?id=0Bxe51Db02iO4YU5RVmtZUnpidTg&export=download
doc-14-68-docs.googleusercontent.com

 

IT Business - Szükség van-e a pótolhatatlanokra?

IT Business - Szükség van-e a pótolhatatlanokra?.

Őngól a Harvard kapujában

A Tanítható-e az etika című könyvben olvastam:

Kérdező: Mindent összevetve, végül is mit szeretnél, milyen legyen az életed?

MBA diák a Harvardon: Szeretném elérni személyes céljaimat.

Kérdező: Milyen célokat?

MBA diák a Harvardon: Gondolom, az attól függ, hogy milyen vállalatnál dolgozom.

Kérdező: Milyen vállalatnál szeretnél dolgozni?

MBA diák a Harvardon: Tulajdonképpen mindegy.

Kérdező: Mit gondolsz, kit fogsz esetleg megbántani?

MBA diák a Harvardon: Senkit.

(hosszú töprengés után): Talán a családomat.

(még hosszabb töprengés után): Talán valakit el kell bocsátanom

A diák célracionálist szinlel, de talán mégsem sikerült a kondicionálás. Langyos lett! “...mivel lágy meleg vagy,/sem hideg, sem hév,/kivetlek téged az én számból” (János Apok.3,16.)

Semmi izgalom, ez csak egy öngól volt. Előtte és utána is rúgtak néhányat az ellenfél kapujába.

versengés vs.bajtársiasság

"Képesek vagyunk a gyűlöletre, erőszakra, versengésre és a mohóságra. Viszont tudunk szeretni, gyöngédek, bajtársiasak és mértéktartóak lenni. Egyes időkben az előbbiekre nevelnek másokban az utóbbiakra" (Korten).

Vegyük a versengés vs.bajtársiasság dilemmát. Ha a berlini falon innen egy zárthelyi vizsgán kimenne a tanársegéd a teremből, azonnal mindenki bajtárssá válna. Valahol mélyen benne van a közép-európai emberben. Kizárná a közösség ha nem segítene a többieken. Senkinek sem jutna eszébe, hogy versenyzőként lépjen fel és azt mondja. nem segítek neked, mert akkor neked is lesz diplomád és versenytársam leszel a munkaadónál. Talán itt is a társadalmi normák működnek?

A berlini falon inneni i ember inkább bajtársias (értékracionális) mint versenyző (célracionális). A jól fizető cégek viszont csak célracionális embert akarnak. Ki lesz hajlandó az átalakulásra? Minden bizonnyal a túlkompenzálásra vágyakozók.

Itt a nagy lehetőség. Egy új pálya ahol bizonyítani lehet. Egy új pozíció, ami hatalmat kínál. A hatalom pedig pénzt hoz. És akkor végre bőkezűen ő is adhat valamit. 

Csak a villamosok színei változtak?

A Facebook-on találtam a fenti képet, és mellette a bejegyzést: „sajnálom, hogy ezek a dolgok kimaradtak az életemből”. Nos, ebből arra következtetek, hogy a szerző negyven évnél fiatalabb, de ha idősebb, akkor nem élt Szabadkán. Egyik sem tragédia. Persze az sem tragédia, hogy én elmúltam negyven és Szabadkán éltem.

Nem tudom megmondani, hogy ezzel a villamossal vagy egy Lexus hybrid-del romantikusabb-e csajozni, hiszen annakidején ilyen autóm nem volt, most sincs. A kép láttán én nosztalgiázgatok egy kicsit. Érdekes volt látni, hogy 74-ben, a Közgazdasági kar előtt közlekedő villamost miként búcsúztatták el az egyetemisták is, akik közül csak kevesen voltak helybeliek. Azt nem tudom, hogy a tősgyökeresek bőgésétől vagy valami mástól hatódtak-e meg. Utoljára 2003-ban nosztalgiázgattam a nyitott villamos után, amikor néhány dollárt adtam a „san francisco tram”-ért. Egyetemista koromban még csak nem is sejthettem, hogy majd három évtized után „nyitott villamos” nosztalgiám lesz.

Profi coach című könyvemben a következőt írtam: „Még gyötörte gyomromat az elviselhetetlen hajnali kávé, amit a hálókocsi büfének nevezett fülkéjében rendeltem, amikor felszálltam a régi zöld villamosra. A régi zöld villamos tele volt rosszkedvű, második álmukból ébredt emberkékkel, akik a hajnali ébredés után a háromnegyedötös vonaton a kalauz távozásától a vonat érkezéséig valamit pótoltak rövid éjszakájukból. Az első állomáson meg sem állt a villamos, néhány várakozó még utána is köpött, a többiek annyira sem becsülték. Éppen elhagyta a második megállót is, amikor valaki belerúgott a középső ajtóba. Valamilyen furcsa tájszólással odaordította a villamosvezetőnek: „Itt kiszállhatnékom van!” (Ima izać’). Amikor megérkeztem, senki sem azt kérdezte, miért jöttél, hanem hogy miért éppen ide, ebbe a városba, ahol nem piros, hanem zöld a villamos."

Most sárga villamoson utazom és havonta néhány napot kéken, de azok nem nyitottak. Miközben vitt a kíváncsiság, azt hittem, haladok. Most már látom, hogy csak a villamosok színei változtak.

Tudáslopás

Tanítványaimnak állandóan szajkóztam, hogy elég baj az, hogy nem mi jöttünk rá valamire, de ha már úgy van, akkor legalább nézzük meg kinek állt össze először a fogalom, és ne foglalkozzunk annak sikeres, de leggyakrabban otromba interpretálásával. Viktort sikerült rávenni, hogy a tudásról Polányitól tanuljon, hiszen aki ebben a műfajban valamit is alkotott az kénytelen volt Polányit megérteni. Magyarán, ha Polányit koppintott, akkor azért nem érdemes a „second-hand” tudással foglalkozni, ha viszont valaki nem ismeri Polányit és a tudás szót papírra veti, akkor azért nem érdemes vele foglalkozni. Persze nem fogjuk észrevenni azokat, akik megértették Polányit és képesek voltak valami értelmeset hozzátenni, viszont ezekből nagyon kevés van. Annak idején annyi szabadságot adtam Viktornak, hogy megnézze Russell „Human Knowledge: Its Scope and Limits”-ét. 

Amikor már Viktor egyedül keresgélt, szólt, hogy talált még egyet: Haridimos Tsoukas. Tegnap lelkesen közölte, hogy inasa másodkézből talált egy jópofa kijelentést Tsoukas-tól a tudásról. Angolul mondta, hogy a tudás „simultaneously sticky and leaky”. Aludtam rá egyet és most úgy tűnik, hogy „belemagyarázhatom a költőbe”: a tudás vonzódik a praxishoz és taszítja a korlátokat. 

Egy napokban történt eseménnyel illusztrálom. A konferencia előterében egy edénybe mindenki bedobta saját névjegyét. Visszafelé jövet a repülőben hallottam, hogy az edényt ellopták, persze névjegekkel együtt. Valaki tudást lopott? Nos, ha a tolvaj megértette volna, hogy a CU konferencia résztvevőinek elérhetősége olyan tudás, ami vonzódik a praxishoz, akkor azt is értette volna, hogy a „kapcsolati töke” praxisának van arca – ebben az esetben a szervező arca. Az is elég lehetett volna, hogy megérti, hogy a tudás taszítja a korlátokat – a résztvevők, amikor egy konferencián vannak, akkor nem a névjegyen feltüntetett vállalat „szervezeti tudásának” gyarapítói. Ezt össze tudom kötni March fogalmaival is, de az már nem egy blogbejegyzésbe való.