Talán igen, talán nem

Látom, de nehezen tudatosul

2006-ban elsütöttünk egy cikket. 2007-ben megírogattam egy könyvet, ott említettem először az F-generációt. Van, aki így, van aki, úgy, de mind többen kutatgatják az F-generáció hozta kollaborációt. Mi is az „F”? – teszik fel a kérdést sokan. Lehetne akár ingyen, de lehetne szabad, vagy F-olvasás, talán lehetne folxonomy – mindegy. Így nevezem, és kész.

Néhány utóbbi írásom kiverte a biztosítékot, mikor Nicholas Carr könyve nyomán feszegetni kezdtem a sekély tudást. Mi sem természetesebb, mint hogy összehoztam a 2006-ban bedobott cikkünkkel. A kommentekből és a kávéházi beszélgetésekből rájöttem, nehezen tudatosul, hogy ha az ember hosszú távú memóriájában lévő néhány tízezer valami különböző szakterületekből adódik össze, akkor mindenről csak keveset tudhat. Valahogy meg kellene érteni, hogy ha egy medencébe 50.000 liter vizet töltünk, akkor más lesz a mélysége/sekélysége, ha a medence 10x10 méter alapterületű, és más, ha 100x100 méter.

Semmi bajom azzal, hogy rengetegen csak néhány citátumot ismernek Polányitól vagy kis33ánostól, és azokat agyba-főbe lájkolgatják. A bajom azzal van, ha a mélységet keresik ebben a sekély világban. 

Jön a farkas, jön a farkas!

2007 áprilisban volt a Profi coach c. Könyv bemutatója.

Néhány hét után örömmel olvastam a Fókusz-online elemzést: „Az ismeretterjesztő listán Havas Henrik Méhkirálynő c. könyve még mindig őrzi első pozícióját. A második helyen egy új címet üdvözölhetünk: Timothy Ferriss munkája minden dolgozó ember legtitkosabb álmából indul ki, a 4 órás munkahétből. Ezzel az új megjelenés a harmadik helyre szorította vissza Baracskai Zoltán Profi coach című munkáját.” Nem mondhatom, hogy sorban álltak érte, de sokan belekukkantottak a nóvumba.

2007 május végén, a soproni Perkovátz, étteremben ebédeltünk Szűts Istvánnal. Kiváló szürke marha pörköltet ettünk, ami kívánja a soproni bort. Laza baráti beszélgetés indult az új könyvemről. Borozgatás közben Pista bedobta: Csináljunk egy posztgraduális képzést a szabadúszóknak! Koccintottunk és megszületett az új iskola. Beugrottunk a kék óceánba. Tisztában voltunk a konkurenciamentesség tündöklési és bukási lehetőségeivel. Nekiláttunk a melónak. Toboroztunk tanárokat és diákokat. Mást se hallottunk, mint: nincs fizetőképes célcsoportotok. Mint a mesében állandóan riogattak: Jön a farkas, jön a farkas! Elindult az iskola és sehol a farkas, aki megzabálna bennünket.  Végül már röhögtünk a „Jön a farkas, jön a farkas!”-on. Kevesen hitték, hogy nemsokára 75 ember jelentkezik iskolánkba. Nincs is farkas!

Nem azok, akik Farkast ordibáltak, hanem a praxis mára meghozta a coaching műfaj specializálódásának változását is. Ma nem úgy néz ki a műfaj, mint ahogy a kezdetekben azt meghatározták. Talán most már négy coaching műfajról beszélhetünk, amelyek a praxisban néha tisztán elválnak, de néha összemosódnak.

A praxis tovább élesítheti a határokat. A farkast ordibálók egyetlen műfajként képzelték el a coaching-ot, és sok helyen úgy is indultak, de most egyre inkább külön utakon járnak.  Valahogy úgy, mint a fizika vagy más diszciplínák, többször osztódnak. Már most is világosan látszik, hogy a coaching elválasztható az interperszonális kommunikációt javító tréningektől, valamint a könyv- és folyamatvizsgáló auditoktól.

Ami a kezdeti elképzelésekből nem változik, az az, hogy továbbra is a coach szabadúszó marad. Minden belső coaching próbálkozás befulladt, hiszen a vállalatok képtelenek voltak elválasztani a coach-coachee kapcsolatot a mentor-mentee és a mester-inas kapcsolatoktól.

Talán, mégsem fog jönni a farkas. „Kétszáz, háromszáz, talán ezer év múlva – nem az időpont a fontos – új, boldog élet támad. Mi természetesen, nem fogunk részt venni ebben az életben, de érte élünk, érte dolgozunk, igen, érte szenvedünk…"(Csehov)

inasiskola

Az ezredforduló környékén, két évig szerdánként 18-22 óráig inasiskola volt. Gyakran volt harmadik harmad egy pincekocsmában. Akortájt kezdtek divatba jönni a hároméves filozófia-doktor-iskolák, melyekben minden volt, kivéve a filozófiát. Egy tucat filozófia-doktor-iskola növendékkel filozófálgattam a tudományról. A nagy kerek asztal közepén volt egy kis kosár, ahova mindenki bedobott egy százast, ha csúnyát, azaz nem filozófia-doktorhoz illő szavakat, mondott. Este összeszedtük a pénzt, és elittuk.

Először is arra törekedtem, hogy az inasok úgy beszéljenek a kávéházban, hogy a másik asztalnál ülök tudják, hogy Thomas Kuhn és Karl Popper utódai káromkodnak.

Továbá arra törekedtem, hogy az inasok mesterműveket olvassanak. Lebeszéltem őket azokról a cikkekről, melyek szerzőinek nem volt mondanivalójuk, és csak azért írtak, hogy jó sok pontjuk legyen az IF-os folyóiratokban való megjelenésükkel. Ebből az következett, hogy a HBR és az LRP folyóiratokon kívül semmi mást nem ajánlottam.

És végül arra törekedtem, hogy az inasok valós üzleti problémákon spekuláljanak. Arra buzdítottam őket, hogy ne kérdőívekkel rohangáljanak megtudni átlagot, hanem kávéházi beszélgetéseken várják ki, hogy a gyakorló igazgató elszólja magát.

 

ifj. Mesapfalvi Jóska bukása

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Mesapfalva. Mindenki olyan házat épített, amilyet tudott. Húsvét előtt kimeszelték az utcai frontot – akinek tellett rá, az a hátsó frontot is. Volt aki bilikékre, volt aki libazöldre, de akinek nem tellett színes festékre, az egyszerűen csak fehérre. A sarki fűszeresnél két dolog soha sem hiányozhatott, a só és a petróleum, de intimbetétet is árult. Volt egy iskola is, ahol az osztályban megfértek egymás mellett az írástudatlan kezdők, és kisérettségi előtt álló negyedikesek. Mesapfalvi Jóska bácsi svájci bicskát hamisított, amit fia, ifj. Mesapfalvi Jóska a városi utcákon adott el.

Ifj. Mesapfalvi Jóskának olyan jól ment az üzlet, hogy az Óperenciás tengeren túl, Mesapvárosban egy üzletláncot nyitott. Egyszer arra adta a fejét, hogy Mesapfalván egyetemet alapít. Ifj. Mesapfalvi Jóska úgy képzelte el, hogy a takarmánykeverék kalkuláció tantárgy mellett jól megférnének olyan diszciplínák is, mint: a svájcibicskahamisítás, az utcai bicskaárusítás és a lemezlovastrükkök. És akkor jött a MÖJÁL, és kért tőle egy megvalósíthatósági tanulmányt. Ifj. Mesapfalvi Jóska sehogy sem tudta a SWOT-ba belegyömöszölni a svájcibicskahamisítás, az utcaibicskaárusítás és a lemezlovastrükkök diszciplínák előnyeit és hátrányait. Így aztán az ötletébe fektetett pénzével együtt ifj. Mesapfalvi Jóska megbukott. Furcsa, hiszen Jóska elképzelhetetlen elképzelése akár igazolható is lehetne Anderson, Handy és Gladwell világhírű könyveire építve.

 

Agyonlájkolt modellek

Új képzést ajánlottam egy egyetemnek. Amikor már túl voltam az udvarlás szakaszán, a kezembe nyomtak egy huszonöt oldalas mintát. Mi így szoktuk leírni – tették hozzá kisé keserűen. Két dolgon rémültem meg, a második a SWOT volt. Az esettanulmány-tanárok (főleg a Harvardról) által hirdetett SWOT gyakran visszalendíti a változásra hajlamosakat a koncepcióalkotási gondolkodás felé. Ezt a visszalendülést sokszor megtapasztaltam már azokban a megújulásra vágyó vállalatokban, amelyek képtelenek voltak kivergődni a kapacitásoptimalizálás varázsából. De bocsánat, az egyetem soha sem volt vasöntöde. Itt nem visszalendülés, hanem valami más történik. „Ahhoz, hogy a legsikeresebb legyél, kevés a tanulás, ahhoz tehetség és rengeteg szerencsés lehetőség kell. Ahhoz viszont, hogy nagyon jó legyél valamiben és a legjobbat hozd ki a tehetségedből és a körülményeidből, a tanulás fog hozzásegíteni.” (Gladwell) Az oktatók között vannak tehetséges emberek, talán a körülmények is kedvezhetnek. Gladwell nyomán most csak meg kell tanulni, hogy a modelleknek van érvényességi tartománya.

A tudásnak – tehát a modelleknek is – ma néhány év alatt el kellene avulnia. De ha egyre több helyen tanítják, egyre több tréninget építenek rá és így egyre többször használják, akkor egyre több klikkje lesz a világhálón. Ha valaki új tudást keres, a keresők azt jelenítik meg a lista elején, aminek a legtöbb rajongója, linkje, frissítése és sok minden mása van. A keresés logikája oda vezet, hogy megnő a „régi tudás” használatának az ideje, ami nem jár együtt az érvényességi tartományának a növekedésével. Az agyonlájkolt tudásokra több párhuzamos kultúrában lévő emberek is rábukkanhatnak. Valahogy így kerülhetett a csizma az üzleti képzés asztalára. Ha már tanítják, akkor illik magukon is kipróbálni?

Az agyonlájkolt modellek jó helyezéséből lehetetlen megtudni, hogy segítette-e a döntést. Akkor is javul a helyezés, ha a kapacitásnövelő vasöntöde, vagy a színház lájkolja az ötvenes évek végén született tudást. Ha egy gondolkodó megír egy új cikket vagy blogot, mire az „föllájkolja” magát, sok víz folyik le a Dunán.

„Ez a kor mintha már csak élni akarna, szerep és küldetés nélkül. Én azt hiszem, így nem lehet élni.” (Márai Sándor)

 

Sekély-kor-szerű karbantartás

Múlt héten Zágrábban, egy esti klubrendezvényen Nicholas Carr elképzelései nyomán sekély-kor-szerű emberekről beszéltem régi MBA-s diákjaimnak. Azzal kezdtem, hogy az internet népszerűvé tette a széles tudást, ami kétségtelenül a mélység rovására megy. Hangsúlyoztam, hogy ennek az állapotnak ne adjunk értékítéletet, hiszen ez se nem jó se nem rossz. Széles tudás egyszerűen van, és halkan hozzátettem, hogy mindig is volt, csak nem ennyire látványosan. Úgy tűnik, hogy Szókratész fején találta a szöget, az írás meghozta, hogy nem kell mindent megjegyezni, hiszen megtalálható valahol. Valahogy úgy, ahogy a mobil telefon meghozta, hogy nem kell a hosszú távú memóriánkban tárolni a telefonszámokat.

A fogalmak segíthetik vagy akadályozhatják a világ megismerését, rendszerezését. Arisztotelésztől tudjuk, hogy minden fogalom definíciójának vagy egy általános (genus proximum) egy egyedi része (differentia specifica). Ennek nyomán többször nekirugaszkodtam a „celeb” fogalom definiálásának. A definíció általános része legyen: ünnepelt, az egyedi része legyen: valaki megcsinálta és utána kicsinálta. A celebek csak addig maradhatnak talpon, amíg karbantartják őket. Mrožek a Rendőrség című drámájában az őrmester szájába adja a nagy kérdést: „Mit jelent az, hogy saját magam, főnök úr? Mert én már nem tudom, mi vagyok most: fogoly vagy rendőr. Továbbá: akkor vagyok-e saját magam, amikor rendőr vagyok, vagy akkor, amikor fogoly vagyok, és egyáltalán, amikor saját magam vagyok, akkor rendőr vagyok-e vagy fogoly?”

A szendedélyes-amatőrök (passionate amateur) főszerepet kapnak a celebek karbantartásában, sőt a modellek terjedésében is főszereplővé válhatnak. Az ajánlásokat sekély-kor-szerű emberek adják. A celebeket ma ők táplálják. A sekély-kor-szerű iskolákban egy-egy „fülbemászó” modellt ajánlgatnak, amire semmi szükségük a diákoknak, de kell nekik. Ha már elég sokan lájkolták, akkor az Internetről lekapkodott modellek mind jobb helyezést érnek el a keresőkben. Egyetlen kérdés marad. Használják-e ezeket az agyonlájkolt modelleket az üzletelés világában? A válasz sokkoló, de kijózanító. Sokan odabiggyesztik a cégérükre a celebek által hirdetett, és a szenvedélyes-amatőrök által agyonlájkolt modelleket, de hála Istennek, az üzleti döntések nem ezek alapján születnek.  

A sok mindenről keveset, vagy kevésről sokat tudni dilemma az előbbi javára dőlt el. A sekély-kor-szerű csak annyit jelent, hogy nem tárolunk mindent. Mégsem féltem Nassim Taleb Fekete hattyúját vagy Polányi Személyes tudását. Ezeket a műveket a celebek nem hirdetik, a szenvedélyes-amatőrök nem lájkolják, de azért vannak, akik sokat beszélnek róluk. „Sokféle és komplex okok – szűrések, véletlenek, tűzesetek – játszhatnak közre abban, hogy egy mű ne jusson el hozzánk. Voltaképpen senki sem igazán felelős az eltűnéséért. Mégsem marad ránk. S minthogy igen sokan kommentálták és nagyra tartották, ezért éppen hiányával vonja magára a figyelmet. Ilyenek voltak Zeuxis munkái. Senki sem látta őket a művész kortársain kívül, s éppen ezért beszélünk róluk mindmáig.” (Umberto Eco) Talán a jövőben is ez lesz a sorsa a jó könyveknek.

 

„Mindenütt jó, de mindig elzavarnak.” (falfirka)

Néhány álmatlan éjszakát hozott az, amit egy MBA diák dolgozatában olvastam "A munkám 99%-át Excelben végzem”. A mondatból kihallottam Hofi mondását: Pénzért? Pénzért szopok, nyalok, gombot varok. Álljunk meg egy kicsit! Tényleg kizárólag a meglévő kontextus határozza meg azt, hogy mit tanulhatunk meg? Janus Pannonius véleménye a szükséges tudásról is kavarog a fejemben: „Ábécére tanítod a gyerekeket, Galeotto, oktass hajfestést, s fölvet a pénz mihamar.”

Mesterem azt mondta, hogy ha naponta másfél órát olvasunk, akkor évente el tudunk olvasni 52 könyvet. Innen jött az ötletem 2007-ben, hogy a 40 hét iskolába járás alatt diákjaim olvassanak el 40 könyvet. A napokban horvát nyelvű blogomra feltettem az ide olvasmányokat. Mielőtt, megnyomtam a „publish” gombot, eszembe jutott a 99% Excel. Rágyújtottam, néhányat szürcsöltem a kávéból, és megnyomtam a gombot.

Tizenévvel ezelőtt egy minőségről szóló könyv előszavát ezzel kezdtem: „Az ember csak átlagos könyveket olvas szívesen. A silány könyvet már az elején eldobja, mert marhaságok vannak benne. Az átlagos könyv úgy gondolkodik, ahogy a főmederben sodródó olvasó, ezért sokaknak kellemes olvasni. A jó könyvet sem szívesen olvassuk, mert ki akar vezetni bennünket a főmederből. Ez is egy átlagos könyv, bele illik a főmederben sodródni akaró olvasó elvárásaiba. Az átlagos olvasónak nem lesz gondja vele. Az átlagos könyv figyel a főmeder észjárására. Ezért a legnehezebb kiizzadni. A silány és a jó könyv szerzője nem figyel oda a közönségre. Hiteltelen lenne a minőségről nem átlagos könyvet publikálni”

„Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.”(Russell) Olvastam egy falfirkán „Mindenütt jó, de mindig elzavarnak.” Szabad-e tanítványaimtól elvenni a lehetőséget, hogy pénzért Excelben dogozzanak? Talán, nem fogja őket elzavarni valaki, aki holtbiztos a főáramban.

Sacelláry Kastély 1991 november végén

Kedvet kaptam néhány bejegyzést írni, a soha meg nem írt „Az MBA peremén“ c. könyvem helyett. Most úgy tünik, hogy ez a nyitány után három háromgyfelvonásos lesz.

Kezdjük a nyitánnyal. A Sacelláry kastélyban, 1991 novemberében, Farkas Andrással tapasztalatot (nem sok volt, de másnak annyi sem) cseréltünk. Andrásnak a budafoki YMP (Young Manager Program) iskolában 34, nekünk Szarajevóban az MBA iskolában 32 diákunk volt akkor. Nem sokat tanulhattunk egymástól, hiszen ugyanaz a két dolog hiányzott mindkét iskolának. Az amerikai típusú toborzó és karrier irodák. Azt gondoltuk, hogy a budafoki és a szarajevói nullák szinergiája valamilyen pozitív szám lesz majd, és határozottan az amerikai típusú toborzásban és karrierelindításban láttuk a jövőt. Ami a kettő között van, azt könnyen leráztuk, hiszen minden MBA fő-áramában a Brealy- Mayers szerzőpáros „Corporate Finance” és Michael Porter „Competitive Advantage” művei vannak. Sejtettük, hogy minden vállalatba előbb utóbb beteszi a lábát valamelyik Audit-cég. Ezek a könyvvizsgálók már nem csak a könyveket, hanem a stratégiákat is szívesen vizsgálják. Itt is működik Pareto 80:20 aránya. A vállalatok kb. 80% a főáram mintái alapján működik. Semmi sem természetesebb, mint hogy a jövő „mesterfokozatú bizniszadminisztrátorai” akarják tudni, hogy mit engednek át a revizorok. Úgy gyanítottuk, hogy az MBA egyik peremén talán érdemes a vállalat ökológiájával foglalkozni. A társadalom erkölcsi helyzetével, és a jogi szabályozással. Talán még a globalizált világgal sem lenne baj foglalkozni. A másik peremén talán érdemes az üzletember gondolkodásával foglalkozni. Nos, ezek hozzáadhatók egy MBA képzéshez, de a föáram nem vehetö el.

Először 1995-ben kaptam fel a fejem. Akkortájt írta Handy: "Ma az egyetemeken két dolog működik: a toborzó és a karrier iroda." Másodszor, 2004-ben Mintzberg könyve nyomán voltam kénytelen átgondolni világképemet. Harmadszor, 2009-ben amikor Drucker kijelentette: „Hiba azt mondani, hogy az üzlet iskolák feladata vezetők képzés. Feladatuk hozzáértő munkát végző átlagemberek képzése. Ugyanez vonatkozik az orvosi egyetemekre is. Azoknak sem az a feladatuk, hogy vezetőket képezzenek, hanem az, hogy olyan orvosokat, akik minél kevesebb embert tesznek el láb alól. De ugyanez a helyzet a jogi egyetemekkel is. Feladatuk olyan emberek képzése, akik meg tudnak szövegezni egy tisztességes végrendeletet és nem az, hogy ontsák a jogi vezetőket.“

Ekkor lódultam neki „Az MBA peremén“ megírásának, de soha nem lett kész. Két héttel ezelőtt, a Zágrábi Egyetemen egy 25 föböl alló MBA csoportot okítottam. Átlagéletkoruk 25-27 év lehetett. Átalgos praxisuk a nullához közelített. Tetszett nekik amit mondtam, jókat röhogtek, tapsoltak, de meggyőződésem, hogy most már a peremén sem voltam...

 

Igényes

„A mamám mindig azt mondta, hogy az ember cipőjén látszik, hogy honnan jött és hova megy." (Forrest Gump). Egy sztárriportertől egy interjúban megkérdeztek, hogy csinálja, hogy mindig elegáns. Sosem eszem, még otthon sem, kis-lábosból, rövid gatyában, a hűtő előtt állva. Talán ez is lehet az igényesség definíciója.

Apám, ha egy komódot meg akart vizsgálni, akkor megpróbálta a mutatóujjával kihúzni és visszatolni az egyik fiókját. Ha becsapódott vagy nem ment vissza, akkor az mondta: igénytelen megmunkálás, ezt egy betanított munkás csinálta.  Apám gyakran panaszkodott a betanított munkásokra. – Nem tudják olvasni a rajzot. Ez lefordítva azt jelentette, hogy amikor a bútorgyár szerelőüzemében a betanított melós megkapta a szekrényajtót, a rajzról nem tudta leolvasni, hogy a jobb vagy a bal felén kell-e kifúrnia a lyukat.  A betanított munkás precízen kifúrhatja a lyukat, ha megmutatják neki, hol kell fúrni, és rá sem hederít az összképre.

A betanított munkás precízen elvégezhető műveletét egy algoritmus határozza meg.  Al-Khwarizmi „Rövid könyv a helyrerakásról és az összevonásról” című műve alapozta meg az algoritmus, vagyis a megengedett lépések sorozatának fogalmát. Ha egy szerzetes éjjel-nappal dolgozna a legenda szerinti hatvannégy korongból épülő Hanoi torony feladványon, másodpercenként egy-egy lépést hibátlanul végrehajtva, akkor kicsit több mint 580 milliárd év alatt tudná megoldani. Nem baj, végül is megoldható, persze ha a szerzetes ismeri az algoritmust. Azzal most nem foglalkozunk, hogy ismerheti-e. Ha egy algoritmizált folyamatból kilép a betanított munkás, és nekirugaszkodik az egész összerakásának, akkor hiába „fúr precízen”, az egészre rámondható, hogy igénytelen. Talán ez is lehet az igényesség definíciója.

A gyártásban sok sikert hozott a high-tech, vagyis az összetett folyamatok olyan precíz leírása és szakaszokra bontása, amiben a betanított munkás sem hibázhat. Mindenki pótolható! Ha ezt a hozzáállást átviszik az üzletelés folyamataira, akkor a stratégiai gondolkodást is megpróbálják betanított munkásokkal elvégeztetni. Ez nem megy, hiszen a gyártás egy elemekre szedhető összetett folyamat, a stratégiai gondolkodás viszont egy bonyolult, elemeire szétszedhetetlen folyamat. A stratégiai gondolkodásban vannak pótolhatatlanok is.

Egy új fejlesztés lépései még láthatatlanok, de látható egy homályos összkép, ami az elején sosem definiálható precízen. Aminek láthatatlanok a részei, annak látható az egésze. Ehhez nélkülözhetetlen a mester, vagyis a láthatatlan látásának művésze, akinek csak annyit szabad algoritmizálni amennyit lehet. Igen, az a nem túlterhelt, és lépten-nyomon nem követett fejlesztő valamilyen úton, amit előre még ő sem tud akár eljuthat valahova. Régen olvastam, hogy Bill Gates a szoftverfejlesztőknek a „lágytojás-elvet” javasolja. Olyan programot kell készíteni, amelybe a felhasználó három perc alatt képes bejutni, illetve kijutni onnan. De gyorsan hozzáteszem, hogy ehhez olyan igényes felhasználók is kellenek, akik három perc alatt képesek valamit kontextualizálni. Ennyi idő elegendő ahhoz, hogy lássuk, hogy a betanítottak vagy az inasok világából jöttek-e. Talán ez is lehet az igényesség definíciója.

Apámhoz hasonlóan, ha egy jelentektelen előadást hallok vagy egy unalmas könyvet olvasok, akkor azt mondom, igénytelen kidolgozás, és arra gondolok, hogy betanított tanár rakta össze. Az igényességet lehetetlen betanítani. A betanított melóstól, fejlesztőtől vagy tanártól csak a szabályok betartását várjuk el. Hogy mi lesz az összecsavarozott falapokból, program parancsokból, cikkekből, amire rábukkant valaki,hogy a végén azt a cuccot majd valaki használni szeretné, az elvárhatatlan. Az összképet csak az láthatja, akinek mestere is volt, aki képes munka közben úgy alakítani a szabályokat, ahogy ott és akkor kell. Nincs messze az az idő, hogy az SW, könyv vagy előadás felhasználói oldalon is megjelenjen a „lágytojás-elv”, hiszen sekély-kor-szerü emberek vannak a láthatáron, akik képesek három perc alatt találni valamit a neten, a butorüzletben, vagy egy egyetemi elöadáson. Ahhoz, hogy ne csak találók, hanem fel- vagy ki-találók is legyenek, még arra is szükség van, hogy az ígnyességet ne kelljen definiálni, hanem örököljük. Az igényes mesterek igényesen választanak inast, akik majd továbbviszik az igényességet.