1992-ben, ha valaki betört volna szobám nyitott ajtaján, akkor ellophatott volna tőlem fél doboz cigarettát, egy Mintzberg cikket, a 91-es habilitációm szövegét és néhány rajzocskát a stratégiai döntések logikai szabályairól. ...93-ban a nyitott ajtómon betörő a cigin és vázlataimon kívül ellophatott volna egy Popper könyvet is. 94-ben a cigin és a vázlataimon kívül ellophatott volna egy Polányi könyvet. Nem loptak, hiszen senki sem gondolta, hogy egyszer majd a „tudásmenedzsment” szóösszetételben jó lenne tudni a két szó értelmét. Arra sem gondoltak, hogy egyszer majd izgalmas lesz a tudásmegosztás szabaddá tétele, vagyis annak eltávolodása az adatbázis-tervező észjárásától.
2011. január 20-án meghekkeltek, ami néhány bosszantó aprósággal és némi költséggel járt együtt, magyarán az új dolgaink ezután nem kötődhettek nevünkhöz, vagyis a neten megtalálhatatlan volt innovációnk béta verziója. Másnap eszembe jutott Mrožek Tangója: „Edek maga a szükségszerűség... Az őszinte igazság, amit oly sokáig hasztalanul kerestünk másutt, mert másmilyennek képzeltük. Hiába, Edek a tény. Nem lehet gyűlölni azt, ami szükségszerű. Meg kell szeretni.” Nos, most jutottam el mondanivalómhoz, a védekezéshez.
Tegnap egy kávézás közben a szememre hányta egy régi tanítványom, hogy ő nem kapott meghívót az OLI-műhelyre. Volt, aki tiltakozott, amikor nem kapta meg a megígért levelet, de volt olyan is, aki nekilátott, és a SPAM-ot böngészve végül megtalálta. Igen, „bosszantó” másfél év után magyarázkodni. Hogy apróság-e? Nem tudom, talán az.
