A Restiből nézegetve a ki-be ugrálókat eltökéltem, hogy maradok Waldorf. Nem úgy lett. Olyan időkben kukorékoltam, amikor mindenről, aminek köze volt a számító-géphez, lemoshatatlan volt, hogy valamit kiszámoljon.
A döntések világában az intelligens rendszer két vonalon is hergeli a status quot. A boncolás mindig azzal kezdődik, hogy miért nem súlyozunk. Tapasztalatlan korunkban tüdőnket kiköptük, hogy megmagyarázzuk: egy logikán alapuló termékben káros a súlyozás. Most már tudjuk, hogy nem magyarázatot kérnek, csupán elutasításuk nyilvánul meg abban, hogy a súlyozásba kapaszkodnak. A vevőorientált buheráló ilyenkor előrángat a naftalinból egy súlyozási algoritmust. Ennél sokkal mélyebb ellenállás az „objektív” keresése. „Az emberek többsége meg van győződve, hogy amit hiszünk, arról be lehet bizonyítani, hogy úgy is van.”- írja Russell. Örök életemben kisebbség voltam. Hittem abban, hogy az ember szubjektív.
