Néha belenéztem az NBC olimpia közvetítésébe. Tizenegyszer láttam az olimpiai láng meggyújtását, és a leggyakrabban használt szó az Unbelievable volt. Ennél többször csak Michael Phelps mamáját mutatták. Amíg én a közvetítéseket néztem, Viktor elment megnézni főnökei előadását. Nekem nem volt okom menni, hiszen az én főnököm nem volt ott. Nincs is főnököm. Soha sem volt olyan főnököm, aki Amerikában tartott előadást.
March volt a sztárvendég, hiszen Mintzberget mégsem sikerült a szervezőnek idecsábítani. Csöpögős bemutatása után azt mondta: Anyámtól azt tanultam, hogy ha valahol megdicsérnek, mondd, hogy köszönöm és ülj le. Persze guruhoz méltóan olyan kifejezéseket használt, mint a „üzleti iskolák ellenforradalma” vagy „régen volt a lelkesedés a matekra és az interdiszciplinárisra”. Fiamal egyszer egy Kusturica filmet néztünk, mindig máskor röhögtünk, mint a többség, igy volt March mondásaival is. Argyris azt is mondta, hogy nem hisz azokban a leírt döntési a folyamatokban, mert látta, hogy ki csinálta, és nem is szép (az esztétika szót használta).
March és Argyiris kivételével mindenki kihasználta a szólásszabadságát. Ez szalonképes észigazság. Legyen úgy, de a lényeg marad: nem találtam új kötelező olvasmányt, hiszen March és Arigyiris eddig is az volt. A legnagyobbak konferenciáján is megengedett a szólásszabadság, tehát jöhettek volna a főnökeim is, de fel sem tevődött a kérdés – más paradigmájuk van, amiben ilyen kérdés értelmetlen.
