1348. Prága, 1364. Krakkó, 1365. Bécs, 1367. Pécs, 1368. Heidelberg, 1395. Óbuda. Nem teszem fel a találós kérdést, hiszen sokan úgy tanulták a történelmet, hogy a sírig sem fogják elfelejteni azt a több ezer dátumot. Talán köztük van ez a hat is.
Utam első napját Birminghamban töltöttem. Fiam bemutatott kollegáinak a tanszéken, amelyen tanít. Így mutatott be: „Ő az Apám, 30 éve ezt a műfajt űzi, és az ő befolyásolása is hatott arra, hogy én is ezt csinálom. Apám rengetegszer mondta, a sok szar meló közül ez a legkevésbé szar.” Nos, az első, amit meg akartam látni fiam munkahelyén, az az, hogy a tanszék-főnöknek nincs külön szobája, hanem a hatalmas teremben az egyik asztalt ő használja. Az én szemem már látott tanszék-főnöki szobát interfonnal is, meg ilyet is, nem meglepő, de elszalaszthatatlan, hogy szóvá tegyem. Furcsa ez a birminghami városi műszaki Egyetem, de nem azért, mert a tanszék-főnök itt vagy ott ül, hanem azért furcsa, mert a régi vasútállomással szemben van egy XXI. századi épületben ahol a bejárattól balra a közlekedési múzeum van, és multimédia szakon tanít a fiam. A gőzmozdony konstrukcióhoz fontos az áramlástan, de semmi előnye a multimédia megértéséhez.
Fiam a pályázaton nyert pénz mellé kapott coachot, az is jár, mert meg kell tanulni a Feasibility study-t. Mondom neki: - Akkor az egy instruktor! - Bár az lenne, - vágta rá fiam - de ez tréner. Kiscsoportokban megbeszéljük azt, amit nem tudunk. Ha lenne még Óbuda, akkor tuti, hogy előnye lenne egy újbudai Egyetemhez képest, de hátránya lenne azokhoz képest, akik már 50 éve multimédiát vagy ahhoz hasonló dolgokat tanítanának. Egy Perzsa étteremben ebédeltünk, a másik, lényeges jobb Egyetem bejáratánál. Senki sem tudja úgy a bárányt citrommal és babbal megcsinálni, mint a perzsák. Másnap igazolódott ez a kijelentésem, hiszen az újzélandi légitársaság repülőjén is bárányt ebédelek. Más volt, habár ők csak néhány ezer évvel később kezdték csinálni mint az perzsák.
