Emeritus prof haverom konferenciáján hangulatcsináló (keynote) voltam. Előző este a vacsoránál néhány fiatalabb oktató ámuldozott nosztalgiázásunkon. Haverom mestere elektromérnök volt, és a hatvanas évek elején vett egy komputeróriást (274 KB), aminek az egész Balkán és környéke csodájára járt. Tanítványait, a mostani emeritusokat Londonba és Párizsba vitte, hogy galériákat, múzeumokat és színházakat mutogasson nekik. Goethe verseit németül, François Villon-ét franciául, Shakespeare-ét angolul szavalta a kávéházban, ahol a sarokban lévő asztal az övé volt. Az én mesterem repülő-gépészmérnök volt. A Siemens mintájára vállalatokat tervezett Vajdaságban, Boszniában és Burmában. Elmesélte, hogy mennyire félt, amikor az ötvenes években Londonból csempészte Orwell könyvét. Egy harmadik profunkról is nosztalgiáztunk, aki nem volt mesterünk, és vajmi keveset tudtunk magánéletéről. Másról nem beszéltünk.
Mestereinktől megtanultuk, hogy az egyetemre két dolog emlékezteti az embert. A furcsa tanárok és a csajok, akikkel kávéztunk az unalmas órák helyett. Asztaltársaságunk fiatalabb oktatói számára érthetetlen volt függőségünk a mestereinktől, hiszen nem tapasztalhatták meg az inaskodással járó atyai pofonokat, a kisebbségérzetet, de meg látszik rajtuk a hiányuk. Nem könnyű a nagyok árnyékában cseperedni.
Az egyetemen megtanulható a kellékek használata. Mindegy, hogy a kellék egy szoftverfejlesztő eszköz, a számviteli törvény szabályai, a tudástölcsér-modell vagy a változás háromszöge modell. Megtanulható, hogy „a kellékkel csinálható-e valami”. Az egyetemen elsajátító a TUDNI MIKÉNT. Mestereim elmeséltek néhány történetet egy-egy kellék használatáról és hangsúlyozták, hogy egy darabjaira szedett órából, bármilyen alaposan is elemzed az egyes részeit, sosem fogsz rájönni, hogy mi az, amitől az óra mérni képes az idő múlását. Hamarossan megtapasztaltam, hogy a praxis mást vár el. A hangsúly azon van, hogy ne azt csináld, amit meg tudsz csinálni „a kellkel”, hanem azt, amit a felhasználó hajlandó használni. Utána azt kell továbbfejleszteni, amit a felhasználó elfogadott. Senkit sem érdekel, hogy milyen kelléket használsz. A tapasztalat azt sugallja, hogy egy tehetséges inas egy-két hét alatt megtanul egy új kelléket. A praxisban az a fontos, hogy „megcsinálható-e valami”. Az inas minél hamarabb elsajátítja a TUDNI MIKOR-t, annál tehetségesebb. Inaskodva ellesheted a felhasználást, és megtanulhatod a szakmai zsargont.
Üzleti alapképzésemet egy noname kisvárosi egyetemen két mérnökfilozófusa határozta meg. Meg is látszik rajtam. A filozófiával dúsított mérnök pofonok melletti inaskodás tanított meg a régi kellékek kiselejtezésére. Néha eljátszom a gondolattal, hogy mi lett volna, ha jó egyetemre járok, ahol egy tucatnyi mérnökfilozófus tanít, és a falakban van az ő mestereik tanítása is. Most úgy tűnik, hogy akkor még inkább tisztelném a professzoróriásokat.
